„Olyannak fogadom el az embereket, amilyenek” – mondja Csebi-Pogány Viktor

Laza, spontán és nyugodt. Haragja kárász-életű. Az ötvenegy éves férfi olykor Gorcsev álnéven is fut. Figyel a részletekre, kevesen tudják, mennyire szabálykövető ember. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Csebi-Pogány Viktor vállalkozó, fesztiválguru

– Milyen meghatározó élményei voltak a gyerekkorában?

– Mindig minden érdekelt. Nem volt könnyű gyerekkorom. Sok mindent átéltem, ami erősebbé tett. Sosem haragudtam senkire. A haragom csak egy pillanatig tart. Olyannak fogadom el az embereket, amilyenek. Ha valakinek nem tetszem, akkor nem próbálom meggyőzni. Természetesen nekem is vannak bogaraim. Szeretem, ha minden úgy van, ahogy én akarom.

– Nem akármilyen ősökkel büszkélkedhet.

– Mindig is tudtam, hogy nemesi család leszármazottja vagyok. Erre viszont nem voltak dokumentumok, csak szóbeszéd, családi legendák. A Csebi a rangjelzés, a Pogány a vezetéknév. A família egy ősrégi Zala vármegyei eredetű nemesi család. Pár éve néhány kutató megkeresett külföldről, és 650 évre visszamenőleg kibogoztuk a szálakat.

           – Mikor kezdte el érdekelni a gasztronómia?

– Mindig főztem, a gulyáslevest és a saslikot állandóan én készítettem a fiúknak. Nem bíztam senki másra. Sokan lealacsonyítónak találták, de sosem foglalkoztam mások véleményével. Néha otthon is főzök. A karácsonyi menüt a feleségem állítja össze, de mindig besegítek, hova tovább, egyre többet.

– Hogyan lendültek bele a fesztiválozásba?

– Korábban éveken keresztül a saját sportrendezvényemet szerveztem. A fesztiválokon való részvétel pedig úgy indult, hogy egyszer az egyik ismerősöm megkérdezte, nem szeretnénk-e bográcsgulyásfőző versenyen részt venni Magyarországon? Akkor jöttem rá, hogy a bográcsban bármit lehet főzni, és az étel neve nem bogrács, hanem gulyás, csupán mivel üstben készül, azért lesz belőle bográcsgulyás. A Velencei-tavi versenyen „bográcsborscslevest” főztünk, és elsők lettünk. Amikor hazajöttem, elmeséltem a barátoknak. Az ő unszolásukra elmentem egy versenyre Ungváron is. Azt is megnyertük, és innentől kezdve szép lassan beindult. Hívtak a városnapra, és azóta állandóan jelen vagyunk, szinte nincs olyan fesztivál, amin ne lennénk ott. Nagyon szeretnek minket. Ha valamit elvállalok, azt tisztességesen végzem el. A pénz nem játszik nagy szerepet az életemben, és nem befolyásol. Szerintem azért sikerülnek a dolgaim, mivel nem arra hajtok, hogy minél többet kaszáljak vele, hanem azért csinálom, mert tetszik, a fesztiválozásra csak hobbiként tekintek. Nem szeretek másoktól ötleteket lopni, inkább a külföldi tapasztalataimat gyúrom össze. Sokat utaztam. Fiatalabb koromban autószerelő voltam, és a pénzt, amit kerestem, utazásra költöttem. Volt olyan nyaram, amikor több mint tízszer jártam a tengeren. Moszkvát legalább ennyiszer láttam.

– Mégis mi a titok?

– Mindig újítunk, valami érdekeset viszünk bele. Van egy-két fogás, amit nem szívesen árulok el, holott ezek nem is igazán titkok, csupán bizonyos dolgokra az emberek nem fordítanak kellő figyelmet. De ez inkább az energiáról szól. A pozitív töltetről. Az emberek ezt érzik.

– Nem gondolkodtak még azon, hogy saját éttermet nyissanak?

– Nem, mert szabad ember vagyok, és nem szeretem keretek közé szorítani magam. Nem járok mindennap munkába, mint mások. Felkelünk a feleségemmel, elvisszük a gyereket az iskolába, megiszunk egy kávét, elmegyünk a városba, elvégezzük a teendőnket, eszünk egy jót. Ha egy fogadónk lenne, akkor ott kellene élni. Úgy nem lenne értelme, hogy valaki másra bízom, és nem tartom szemmel állandóan. Nekem saját cégem van, egész Kárpátaljára kiterjedt, szennyfogó szőnyegekkel foglalkozunk már lassan húsz éve. A fesztivál csak szabadidős tevékenység, ez nekem csak buli, ami olykor már megerőltető, de most már muszáj menni, ez presztízskérdés.

– Három lánya van.

– A nagyobb lányaim fesztiválok szervezésével foglalkoznak Angliában. Amikor elkezdték, nagyon nehéz volt, sokszor el is mondták, hogy mivel becsületesnek neveltem őket, embert próbáló dolgokon mentek keresztül. Mert manapság azoknak könnyebb, akik átgázolnak másokon. Biztosítottam őket, hogy ez csak ideig-óráig lesz így, amíg ki nem ismerik őket. A becsületesség és a szavahihetőség sokkal többet ér. Ez beigazolódott. A legkisebb lányunk, aki 14 éves, velünk él Őrdarmán. Ő úgy született, hogy a jobb kezén nincsenek ujjak. De szinte nem is lehet észrevenni, és ő sem érzi ettől kevesebbnek magát. A taníttatására sokat fordítunk, mivel nagyon okos, kiváló memóriája van. A hallása is hihetetlenül kifinomult. A nyelvtanulásba is beleásta magát, az itt használt nyelveken kívül angolul is jól beszél, portugált és vietnamit is tanult. Önállóan.

– Sértődékeny típus?

– Nem. Nehezen sértődöm meg. Ha meg is bántanak, csak kis időre önt el a harag. Nem szoktam rágódni a dolgokon. Viszont azt nem szeretem, ha valaki okoskodik. Igaz, rájöttem, hogy jobb elhallgatni, még akkor is, ha a másik valótlanságot állít.

– Szókimondó?

– Igen. De már erről is kezdek leszokni.

– Könnyűatletizált.

– Magasugrásban jeleskedtem. Elég hamar, 18 éves koromra már felhagytam vele. Nem tudok az orromon át lélegezni, és ez problémát okozott. Az idősebbik lányom, aki most 27 éves, az ukrán válogatott tagjaként Európa-bajnokságon kézilabdázott. Egy sérülés után abba kellett hagynia. A középső lányom pedig snowbordos. De azt sem erőltettük tovább, mert láttuk, hogy nagyon sokat kell befektetni a sportba, ha az ember az élvonalban akar lenni.

– Kritikus?

– Igen, nagyon. Másokkal és magammal szemben is. Az emberek nincsenek ehhez hozzászokva, ezért az utóbbi időben ebből is visszavettem.

– Mi az, amit nem is gondolnának Önről?

– Hogy rengeteg tapasztalat van a hátam mögött és azt, hogy szabálykövető ember vagyok. Akik felületesen ismernek azt gondolják, hogy felvágós vagyok. Azt vallom: mindegy, hogy az a szabály számomra jó vagy rossz, de ha az az előírás, akkor be kell tartani. A gyerekek is e szerint az elv szerint élnek.

– Van példaképe?

– Nincs. Már sokat gondolkodtam ezen. Sok érdekes ember van, akik elismerésre méltóak, de sosem néztem fel rájuk. Sosem voltam semminek a megszállottja. Nem tetszik, amikor istenítenek valakit, például sztárokat. Nem hiszek a babonákban sem, mindent fordítva csinálok, csak azért is. Nem lehet belemászni a fejembe. Nem tudnak befolyásolni. Nagy energiát sugárzom. Óriási aurám van, az átlag 1-2 méter helyett az enyém több mint 30 méterig elér. Sokan táplálkoznak belőle. Az aluszékonyságom ezzel függ össze.

– Mivel lehet elvenni a kedvét?

– Ha érzem valakin a negatív energiát. Azoktól az emberektől szinte a hideg kiráz.

– Ha lenne egy kívánsága, mi lenne az?

– Hogy a lányomnak legyenek ujjai.