A munkácsi várban két új kiállítóterem megnyitásával ünnepelték a múzeumok nemzetközi napját.
Május 18-án már reggeltől nagy volt a forgalom a munkácsi várban, kattogtak a fényképezőgépek, az idegenvezetők ismertették a tudnivalókat a látogatókkal. Aznap minden érdeklődő ingyen léphetett be az ősi vár területére, s ismerkedhetett a középkor történelmével.
A számos érdekes látnivaló mellett újabb kiállítások is nyíltak, a vár első szintjén például a Munkács város történetét bemutató tárlat, amelyet a vár munkatársai restauráltak.
– A mai napon kettős ünnepünk van – a múzeumok nemzetközi napja, valamint a vármúzeum megnyitásának 30. évfordulója – kezdte köszöntőjét Mihajlo Belekanics, a Munkácsi történeti Múzeum igazgatója, aki megköszönte a vár dolgozóinak áldozatos munkáját, aminek köszönhetően létrejöhetett a tárlat.
Köszöntötte a muzeológusokat Irina Kalij, a munkácsi városi művelődési osztály vezetője is.
A másik új kiállítás a vár második szintjén található, s a kárpátaljai képzőművészek 35 alkotását mutatja be. A „Tarka kollázs” c. kiállítást Anatolij Hotyko, a múzeum tudományos munkatársa nyitotta meg, megosztotta gondolatait a jelenlévőkkel Szerhij Kirejev, a Munkácsy Mihály nevét viselő gyermek művészeti iskola vezetője is.
A vár vendégei ezután mesterkurzuson vehettek részt, ahol középkori táncokat tanulhattak, a gyerekeket és felnőtteket különböző szórakozási lehetőségek várták.


















Залишити відгук
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.