Az ungvári vár titkai. A Drugeth család elveszett címere

A város fölé emelkedő Várhegy csúcsán áll a hatalmas, szigorú, legendákkal övezett ungvári vár.

Ha valami Ungvárra látogat, annak első útja valószínűleg a város legrégebbi épített örökségébe – a várba – vezet, amely az Ung-parti város egyik fő jelképévé vált. Több mint ezer éves múltja ellenére kiváló állapotban maradt fenn, s évente több százezer turista keresi fel.

Közel négy évszázadon keresztül Ungvár, illetve a Magyar Királyság története számos szálon kötődött a gróf Homonnai Drugeth családéhez. Képviselőik a XIV. század elején érkeztek Magyarországra a Nápolyi királyságból az Anjou-házból származó trónkövetelő – Károly Róbert kísértetében. Első jelentős képviselőjük, Drugeth Fülöp kapta adománybirtokként Ung várát és annak környékét, 1322–1327 között pedig az ország nádoraként tevékenykedett. A Drugethek nevéhez fűződik az ungvári és a nevickei vár felépítése, illetve átépítése.

Az ukrán speciális tudományos-restaurációs igazgatóság szakemberei által 1968–69-ben elvégzett tudományos vizsgálat során megállapítást nyert, hogy a vár a XIII–XVII. század folyamán több szakaszban épült, illetve átépült. A XIV–XV. században húzták fel a palota keleti és nyugati szárnyát, amelyeket védművekkel kötöttek össze. A palotarészt szárazárokkal és földsáncokkal vették körül. Az épületek ebben az időszakban román stílusjegyeket viselhettek.

A vár jelentős átépítésére a XVI. század végén – a XVII. század elején kerülhetett sor. A XVI. század végén a vár palotarésze teljes egészében átalakult – az épületet négy saroktoronnyal egészítették ki, illetve lakóhelyiségekkel kötötték össze a palota keleti és nyugati szárnyait. Ez a nagyszabású építkezés Északkelet-Magyarország egyik legnagyobb földbirtokosa – (V.) Homonnai Drugeth István, Zemplén és Ung vármegyék főispánja nevéhez fűződik. A főúr 1580–1588 között szerezte meg Ungvárt, amikor fegyveres erővel kiűzte onnan unokatestvére, Homonnai Drugeth Miklós özvegyét és lányait.

A palotarészbe az egyetlen, felvonóhíddal védett kapun keresztül lehetett belépni. A kapuzatot, akárcsak az ajtók és ablakok nagy részét reneszánsz stílusú, fehér kőből készült szemöldökderendákkal és –keretezéssel díszítették. A belső várudvarra vezető kőkapura az 1598-as (egyes források szerint 1592-es) dátumot vésték fel. Ebből azt feltételezhetjük, hogy ekkora már a fontosabb építési munkálatok befejeződtek, s ekkor kerülhetett a Drugeth-címert ábrázoló kőtábla is a kapu fölé.

1884-ben Lehoczky Tivadar, vidékünk neves régésze és múzeológusa a Magyar Geneológiai és Heraldikai Társaság közlönye, a Turul számára írt „A Drugeth- és Althán-család czímereiről” című tanulmányában részletesen leírja az ungvári vár belső bejárata fölött lévő címertáblát.  A heraldikai pajzs eredetileg a párkányzat fölött áll. A tudós nem csupán leírta, de mellékelte a címer pontos rajzát is: „A kőtábla mintegy 30 cm. széles és 20 cm. magas. A czímer pajzsán, melyet immár elkopott foszlányok környeznek, még jól kivehető a czímer közepét elválasztó széles pólya, melyen három díszes csat látszik; míg a felett négy, jobbra néző, egymás mellé helyezett madár (seregély), a pólya alatt pedig hasonló helyzetben három madár áll”. Az általa leírt ábrázolás hasonlít a Drugeth család XVI–XVII. századi címereire, illetve pecsétjeire. A szerző megjegyzi, hogy a címeres kőtábla nagyon repedezett, s annak alsó része az idők folyamán elveszett.

Tudományos körökben ma is vita tárgyát képezi, hogy milyen maradak láthatóak a Drugeth-címerben: seregélyek vagy rigók. A leírásban Lehoczky többnyire a madár megnevezést használja, nem részletezve annak fajtáját. Mindösszesen egy esetben – mint feltételezést – jegyzi meg (zárójelben), hogy valószínűleg seregélyről lehet szó. A cikk további részében az ungvári görög katolikus székesegyház egyházfiának szavait idézi (itt volt található a másik címer, amelyet a tanulmányban leír): „e seregélyekről a népmonda azt tartja, hogy a homonnai Drugeth-család azért vevé a seregélyeket czímerébe, mert egyik hatalmas urát itt az ungi várban seregély-sülttel akarták megétetni; mit csak a véletlen hiúsított meg”.  Bár nem vagyok a téma szakértője, meg szeretném jegyezni, hogy a feketerigó igen ritkán jelenik meg az európai heraldikában. Itt is elsősorban a franciaországi territoriális címerekben, s nagyon ritkán a családiakban. A seregély, hasonló címertani feladatokat lát el, többnyire szintén a territoriális jelképeken.

A múlt század harmincas éveiben készült fényképen is tisztán kivehető a címerpajzs felső része: a négy madár, alul az övcsatokkal. Ekkora a pajzs alsó része valószínűleg már elveszett. Ennek az oka valószínűleg a kőpárkány fölé kerülő fém féltető elhelyezésében keresendő. Ebben az időszakban (1788–1944) a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye hittudományi szemináriuma működött a várban.

Egy 1968-ban készült felvételen a heraldikai pajzs helyén már csak egy hatalmas lyuk tátong a falon. Pontosan nem lehet tudni, hogy az említett 30 esztendő alatt mikor bontották ki a címerpajzsot, illetve a későbbiekben mi lett a sorsa annak a táblának, amely több mint 300 évig őrizte a vár kapuját. A rekonstrukciós munkálatok során készült el a címertábla hasonmása, azonban sajnos nem az eredeti állapotában. Az alkotás csupán az övcsatok felett álló madarakat ábrázolja stilizált levelekkel övezve.