Júniustól indulnak az egyenes repülőjáratok Ungvár és Kijev között

A Motor Szics légitársaság bejelentette, hogy a korábban beszüntetett Ungvár–Lemberg–Kijev járat helyett június 3-tól egyenes repülőjáratok indulnak Ungvárról a kijevi Zsuljani repülőtérre. A légitársaság hivatalos honlapján megjelent információ szerint a járatok hétfőn, szerdán és pénteken indulnak Ungvárról 7.00 (kijevi idő) órakor, visszafelé Kijevbből pedig 18.30-kor. Az utazási idő két óra.

Az ilyen menetrend lehetővé teszi az ungváriak számára az egynapos utazást a fővárosba, hiszen este vissza is térhetnek.

Az utasokat egy 24 férőhelyes Jak-40 típusú reaktív repülőgép szállítja majd.

A jegyek ára egy irányba 2500 hrivnyától, oda-vissza útra 5100 hrivnyától kezdődik. Ebben egy maximum 20 kg-os csomag szállítása is benne foglaltatik.

Emlékeztetőül: A Motor Szics légitársaság 2016-ban biztonsági okokból beszüntette az Ungvár–Kijev járatot. 2018 decemberében befejeződött az ungvári reptér EASA-szertifikációja, és a Motor Szics 2019. március 15-én beindította az Ungvár–Lemberg járatokat, amelyekről át lehetett szállni a Kijevbe tartó repülőre. Az utasok egységes jegyet válthattak, de az átszállás miatt az utazás 3 órától 4 óra 40 percig tartott (az útiránytól függően). Május 10-én gazdasági okokra hivatkozva a társaság beszüntette a járatot.

Будьте першим, додайте коментар!

Залишити відгук